Holokauszt szörnyűségeit átélt emberek gyakran leírták a velük történteket. Megbecsülésünkre méltó, hogy erőt vettek magukon, felidézték azokat az eseményeket, amelyeket legszívesebben elfelejtettek volna. Mégis leírták – okulás céljából az útókornak és annak reményében hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a borzalom ne ismétlődhessen meg többé.
Egy ilyen kézírásos füzetet olvashatunk most, Zágoni Zsolt előszavával, amelyhez jól csatlakozik Ungváry Krisztiánnak a történelmi hátteret összefoglaló tanulmánya. Mi indokolja kiválasztását a visszaemlékezések tömegéből?
Kiadója a szöveg közvetlenségével és a kort érzékletesen leíró hiteles tartalommal indokolja ezt, de a magyar zsidóság 1944-es tragédiájának ismerői számára különös jelentőséggel bír az emlékező személye és helyzete. Mindkettő különbözik az egyszerű zsidó emberekétől!
A füzet írója, Stern Rózsi, annak a Stern Samunak lánya, aki a magyar zsidóság békebeli választott tisztségviselőjeként kénytelen vállalni a német megszállók által létrehozott Zsidótanács vezetését. Bizonyos kedvezményeket élvez és felkerül a Kasztner – vonatra, amely eredetileg cionista vezetőket szállított volna
Spanyolországon keresztül Palesztinába.(Itt jegyezzük meg, hogy a családját a vonatra segítő Stern Samu mindig támadta és gátolta a cionista mozgalmat, ahogy a felkerülő rabbik egy része is!) Első mondatában – már Svájcból – elismeri, hogy „kiváltságos sorsban részesültünk Isten akaratából”. Azért a füzetet olvasva senki sem fogja irigyelni! Nem Auschwitzba ment a vonat – amelynek rémségeiről már volt némi értesülés, főleg a külföldi rádiók és az amerikai repülők által ledobott röplapok útján – de 1944. március 19-e, a német bevonulás óta félelem és terror légkörében élt a zsidónak minősített állampolgárok egésze. Kitűnik ez a folyamat a leírásból, rendeletek követik egymást, „kezdik az embereket összeszedni az utcán”, akik eltűnnek. Sárga jegyekre alig lehet élelmet vásárolni, sokan lesznek öngyilkosok, főleg akik eddig titkolták származásukat és most osztozniuk kell a közös sorsban. Elhurcolják a vidéki zsidókat és ez várna a fővárosiakra is, ha az addig passziv Horthy nem lép közbe az utolsó pillanatban. Örömmel kap a lehetőségen: Stern Samu családja helyet kap a cionista mentőakció keretében a Kásztner vonaton. (Végül a cionista mozgalom résztvevőiből volt a legkevesebb a vonaton). Spanyolország helyett ugyan Bergen-Belsenbe kerültek, de nem gázkamrába és az 1700-ból több mint 300 főt ősszel kiengedtek Svájcba. Itt örökítette meg a több mint egy hétig tartó út viszontagságait egy közönséges, vonalas iskolai füzetbe, amely az angol fordítással együtt a könyv alapját képezi.
Sokat hallhattunk és olvashattunk a jobb sorsot érdemelt Kasztner Rezső akciójáról, de Stern Rózsa leírásának személyes hangvétele, az egyes epizódok élménnyé teszik elolvasását. Olyan részletek, mint az hogy a Gestapo egy német katonát költöztetett be lakásukba, hogy őket az esetleges magyar atrocitásoktól megvédje, vagy a csendőrök túlbuzgó szolgálatkészsége a németek felé, bizony elég szomorú igazságokat jeleznek. Pánikszerű félelmük attól, hogy Auspitz helyett Auschwitzba érkeznek, vagy vonakodásuk a fertötlenítőben és a zuhanyban ma már teljesen érthető és indokolt.
Ungváry Krisztián történészi utószava azoknak is útmutatást és eligazítást nyújt, akik eddig kevésbé tájékozódtak a tragikus kor útvesztőiben. Végül rövid tájékoztatás és fényképek adnak hírt a szereplők további életútjáról.
Érdemes megismerkednünk olyanokkal is akik a náci pokolnak nem a legmélyebb bugyrait járták meg. Ők is többet szenvedtek mint szerencsésebb kortársaik!
http://www.or-zse.hu/konyv/konyv240.htm
Róbert Péter
2012.11.2
